Witzmann Mihály

1977-ben születtem Siófokon. Budapesten szereztem mérnök-informatikus diplomát, majd ezt követően a versenyszférában helyezkedtem el. A ranglétrát végigjárva eleinte alkalmazottként, később üzletvezetőként, végül pedig cégtulajdonosként is tevékenykedtem. Dolgoztam Balatonlellén, és voltam ügyvezetője egy Siófokon működő informatikai vállalkozásnak is. Az üzleti élet mellett oktatással is foglalkoztam. Az általam szervezett számítástechnikai tanfolyamok mellett, egy éven át dolgoztam rendszergazda-oktatástechnológusként a balatonboglári Mathiász János Szakközépiskolában.

A közélet mindig is érdekelt. A balatonlellei városvezetés munkáját képviselőként nyolc éven át igyekeztem segíteni.

2010. októberében választottak meg a Somogy Megyei Közgyűlés alelnökévé. Megyei alelnökként rendkívüli lehetőség volt számomra, hogy Somogyországot és a somogyi embereket még jobban megismerhettem. A 2013. januárjában választottak meg a Somogy 04. oevk. fideszes választókerületi elnökének.

2013. júliusa óta a Nemzeti Fejlesztési Miniszter kinevezése alapján Somogy megye útügyi miniszteri biztosaként is tevékenykedem.

Tősgyökeres balatoni vagyok, így igen erős a kötődésem a magyar tengerhez. Apai ágon Balatonlellén élnek a rokonaim, az anyai szálak pedig Siófokra, Zamárdiba és Balatonendrédre vezetnek. Születésem óta kötődöm Somogyhoz. Itt jártam óvodába, iskolába, és itt neveljük feleségemmel kisfiunkat, aki 2011-ben született.

Büszkén mondhatom, hogy Somogy az otthonunk. Az otthon nem csupán egy hely, hanem egy érzés. A biztonság, az öröm, a figyelem és a közös fejlődés érzése. Ez ad erőt a mindennapi munkához, hogy gyarapítsuk szülőhelyünket, otthonunkat, melyhez ezer szállal kötődünk családunk, barátaink, emlékeink által. Ez az érzés nyújt bíztatást, hogy a köz ügyeivel foglalkozzam már közel 12 éve. Szülőföldem, lakóhelyem Somogyország, amely minden figyelmet és törődést megérdemel.

Pozíciók
2014
aktuális
Költségvetési bizottság tagja
Jelöltség
Párt: FIDESZ-KDNP
Listapozíció: 121
Választókerület: Somogy megye 4. vk