Szűcs Lajos

1964. szeptember 15-én születtem Budapesten. Nős vagyok, feleségem tanárnő. Két gyermekünk van, Anett és Barbara. 1982-ben a Puskás Tivadar Híradás-technikai Szakközépiskolában tettem érettségit, és szereztem szakmai képesítést. 1992-ben Egerben, az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola levelező tagozatán, közművelődés-pedagógia szakon végeztem. Második diplomámat a budapesti Államigazgatási Főiskola igazgatásszervezői szakán szereztem 1998-ban. Majd 2008-ban jogászként végeztem az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán. Számos civil szervezet, többek között az Országos Polgárőr Szövetség, a Szövetség Ócsáért Faluvédő Egyesület és az Ócsai Társaskör tagja vagyok. Az 1990. évi önkormányzati választásokon kampányfőnök voltam Ócsán, majd a polgármesteri hivatal közművelődési és polgármesteri referense lettem.

1993. novemberben a Fidesz ócsai szervezetét közösen alapítottuk Buza Attila polgármesterrel. A Fidesz megyei és országos választmányának is tagja lettem. Az 1998. évi országgyűlési választásokon ismét kampányfőnök voltam; a parlamentbe jutást követően Buza Attila képviselő személyi titkára lettem. Az 1998. októberi önkormányzati választásokon bekerültem a Pest Megyei Önkormányzat Közgyűlésébe is. A Buza Attila halála miatt kiírt időközi országgyűlési választáson 2001. április 13-án, majd a 2002. évi választásokon szintén mandátumot szereztem Dabason (Pest 14. vk.), majd az októberi önkormányzati választásokon helyi képviselő lettem Ócsán. A 2006. és a 2010. évi országgyűlési választásokon Pest megye 14. választókerületében szereztem ismét egyéni mandátumot. Az Országgyűlés alakuló ülésén, 2006. május 16-án a törvényhozás jegyzőjévé választottak. A 2006. és a 2010. októberi önkormányzati választásokat követően a Pest Megyei Önkormányzat Közgyűlése elnökévé választott. 2010-ben a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetségének és a Közép-magyarországi Regionális Tanács elnökévé választottak meg, 2011-ben pedig a Tenisz Szövetség szavazott bizalmat a sportszervezet vezetéséhez. 2014-től a Költségvetési bizottság alelnöke, valamint a Törvényalkotási bizottság tagja vagyok.

A szüleim kétkezi munkával keresték meg a család kenyerét. Nem is álmodtak arról, hogy fiuk egyszer majd országgyűlési képviselő lehet.  Arra neveltek, hogy a tudás, a szorgalom és a becsület mindennél fontosabb, mert azt senki sem veheti el az embertől. Mióta az eszemet tudom, eszerint próbálok élni.

Pozíciók
Jelöltség
Párt: FIDESZ-KDNP
Listapozíció: 72
Választókerület: Pest megye 7. vk

Szavazások

Bejegyzett élettársi kapcsolat (2009) módosító: külföldi állampolgárok Nem
Bejegyzett élettársi kapcsolat (2009) módosító: névviselés lehetővé tétele Nem
Bejegyzett élettársi kapcsolat (2009) módosító: kettős bejegyzett élettársi kapcsolat Igen
Bejegyzett élettársi kapcsolat (2009) módosító: házasság érvénytelensége Igen
Bejegyzett élettársi kapcsolat (2009) módosító: gyermektartás eltörlése Igen
Bejegyzett élettársi kapcsolat (2009) Nem
Közösség tagja elleni erőszak 2008) módosító: szexuális irányultság és nemi identitás nevesítése Nem
Btk. módosító (2008): bejegyzett élettárs nem hozzátartozó Igen
Közösség tagja elleni erőszak 2008) módosító: hivatkozás az egyenlő bánásmód törvényre Tart.
Btk. módosító (2008): kettős bejegyzett élettársi kapcsolat nem büntethető Igen
Ptk. gyűlöletbeszéd (2008) Nem
Közösség tagja elleni erőszak (2008) Nem
Btk. módosító (2008): bejegyzett élettársi kapcsolat átvezetése Nem
Ptk. gyűlöletbeszéd (2007) Nem
Menekültügyi törvény (2007): szexuális irányultság nevesítése Igen
Nemi helyreállító beavatkozások finanszírozása (2006) módosító: részleges finanszírozás Nem
Bevándorlás élettársak (2011) Igen
Nemi helyreállító beavatkozások finanszírozása (2006) módosító: teljes finanszírozás Nem
Nemi helyreállító beavatkozások finanszírozása (2006): finanszírozás megszüntetése Nem
Mesterséges megtermékenyítés (2005) módosító: külföldi egyedülálló nők Nem
Mesterséges megtermékenyítés (2005) módosító: egyedülálló nők Igen
Mesterséges megtermékenyítés (2005) módosító: egyedülálló nők Nem
Mesterséges megtermékenyítés (2005) Nem
HIV+ külföldiek bevándorlása (2005) Jelen, nem szav.
Egyenlő bánásmód (2003) módosító: szexuális irányultság és nemi identitás törlése Igen
Egyenlő bánásmód (2003) módosító: egyházi autonómia Igen
Egyenlő bánásmód (2003) Nem
Örökbefogadás korlátozása (2001) Igen