Szilágyi György

Szilágyi György a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karán szerzett sportszervező-menedzser szakképesítést. Első közéleti szerepvállalása is a sporthoz kötődik: alapítója a Ferencvárosi Szurkolók Szövetségének, illetve vezetője volt az MLSZ Szurkolói Koordinációs Irodájának. A politizálást a MIÉP parlamenti sportszakértőjeként kezdte, a Jobbikba 2008-ban lépett be. Megszervezte a párt Sportkabinetjét, illetve szerepet vállalt a civil hálózatként működő Nemzeti Egyletek Mozgalom elindításában is. 2009-től Vona Gábor elnöki kabinetvezetője, majd a Jobbik budapesti elnöke lett.

A kétgyermekes családapa 2010-től országgyűlési képviselő, a Sport- és Turizmusbizottság alelnökeként, valamint a Fogyasztóvédelmi Bizottság tagjaként küzdött a magyar emberek jobb életkörülményeiért (jelenleg a Törvényalkotási bizottság tagja). Fontos feladatának tartja a politikai és gazdasági károkozásra is kiterjedő elszámoltatást, melyeta nevéhez fűződő számtalan feljelentés is jelez. Legnagyobb sikere Biszku Bélának, az ’56-os forradalom utáni megtorlásokat irányító belügyminiszternek bíróság elé állítása.
Pozíciók
Jelöltség
Párt: Jobbik
Listapozíció: 13
Választókerület: Budapest 14. vk

Indítványok

Országgyűlés, kérdés/interpelláció

A Eurogames biztosításának költségei kapcsán tett fel kérdés a belügyminisztérium államtitkárának a jobbikos képviselő. Válaszában az államtitkár közölte, hogy a jogsértő cselekmények megelőzése érdekében a rendezvény során
fokozott ellenőrzés került elrendelésre, ám ezt a szolgálatban lévő rendőrök végezték, ezért nem voltak többletköltségei. A programsorozat egyik rendezvényén kerül sor kordonozásra, ennek költségeit a Eurogamest szervező egyesület állta.

Országgyűlés, kérdés/interpelláció

A felvonulás biztosításának költségei, az ellentüntetőkkel szembeni rendőri fellépés és a 2012-re tervezett Eurogames kapcsán kérdezte a belügyminisztert a jobbikos képviselő. Válaszában a miniszter közölte, hogy a felvonulás jogszerűen bejelentett volt, muszáj volt biztosítani, a Eurogames kapcsán pedig a minisztériumnak semmilyen kompetenciája sincs.