Rétvári Bence

1979-ben született Budapesten. A Budapesti Piarista Gimnáziumban érettségizett 1998-ban, mellette aktív cserkész. Jogi diplomáját a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen szerezte. Az egyetemi évek alatt Kopits-ösztöndíjas, a hallgatói önkormányzat elnöke. Az egyetem elvégzése után ügyvédjelöltként és jogi referensként dolgozik.

A KDNP ifjúsági társszervezetének, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetségnek az elnöke 2002 óta. Több keresztény civil szervezetben vállal önkéntes feladatokat, lelkes jogász barátaival és kollégáival ingyenes jogsegélyszolgálatot működtet. 2006 óta a Fővárosi Közgyűlés tagja. A Kulturális Bizottság, valamint az Esélyegyenlőségi, Foglalkoztatáspolitikai és Kisebbségi Bizottság munkájában vesz részt. Az Országos Választmány elnökségének tagja, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség elnöke, a fővárosi KDNP frakció tagja.

A Kereszténydemokrata Néppárt 2008 februárjában, Deák András, KDNP-s országgyűlési képviselő halála miatt megüresedett parlamenti képviselői helyéért Dr. Rétvári Bencét indította Budapest XI. kerületében az időközi választásokon, melyet fölényesen, 71 százalékos eredménnyel nyert meg.

Dr. Rétvári Bence 2008. február 25-től parlamenti képviselő, a Környezetvédelmi bizottság tagja. 2010-től a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára. Jelenleg Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára.

Pozíciók
2014
aktuális
Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára
Jelöltség
Párt: FIDESZ-KDNP
Listapozíció: 38

Indítványok

Országgyűlés, módosító javaslat

A módosító javaslat törölte a Ptk-ból a bejegyzett élettársakra és élettársakra vonatkozó rendelkezéseket.

Országgyűlés, kérdés/interpelláció

A KDNP-s képviselő szerint a vallásos személyek alkotmányos joga, hogy megtagadják az azonos nemű párok bejegyzett élettársi kapcsolatának létesítésében való közreműködést, és ennek jogi lehetőségéről érdeklődött az igazságügyi miniszternél.

Idézetek

2009.02.26 Ki itt a mádosrendű? - Léderer Andrással lévő vita

Szó sincs jogfosztásról, a kérdés csak az, mit támogasson az állam. Aki
hagyományos családban él, kisebb eséllyel lesz erőszakos bűnelkövető
vagy stroke-os, nem mellesleg a nyugdíjkasszában is akkor lesz pénz, ha
születnek gyerekek. Az állam érdeke, hogy a házasság és a család intézményét anyagi és erkölcsi eszközökkel is támogassa. Más együttélési
formának ezért nem lehet ugyanolyan előnyöket biztosítani. (...) Nincsenek korlátlan források, férfi és nő házasságát pedig jobban
megéri támogatni, már csak a várható gyerekek miatt is. Ne tégy már
úgy, mintha nem biológiai, hanem joghátrányból fakadna, hogy a melegek
nem kapnak szocpolt! Ettől még egyenlő jogaik vannak. Vagy tán
bűncselekmény együtt lakniuk? Nem kapnak nyugdíjat?

2005.07.07 Kállai Ákos cikkére válaszolva

Ők csak azt kérik, hogy a homoszexuálisok ne másszanak bele a többség életébe. Legyenek kikerülhetők, és legyenek tudatában annak, hogy ők egy kisebbség. Ne becsméreljék a többséget.

2005.04.20

Az emberi együttélés alapképlete került veszélybe. (…) Az ember egész lelki és szellemi konstrukciója áll szemben a homoszexualitással. Férfi és nő: a valódi másság. Az egyetlen és igazi másság. (…) Nem tartható tovább, hogy a homoszexualitás propagálását ellenzők ne fogalmazzák meg véleményüket. (…) Nem szimmetrikus az a folyamat, amely egyre nagyobb nyomással igyekszik a házasság intézményét megnyitni a melegek előtt, többletjogokat adni nekik. (…) A probléma ott kezdődik, amikor önjelölt melegvezetők anyagi haszonszerzés végett vagy túlzott szereplési vágytól fűtötten provokálják a többségi társadalmat és a keresztényeket.

2005.02.09

A homoszexualitás hirdetői sokszor provokatívan és ripacskodóan lépnek fel a társadalom hagyományos értékeihez ragaszkodó - főként keresztény - közösségeivel szemben. (…) Nem szimmetrikus az a folyamat, mely egyre nagyobb nyomással igyekszik a házasság intézményét megnyitni a melegek előtt. (…) Szükséges, hogy a homoszexualitás negatívumairól is szó essék. (…) A melegek házasságának bevezetése helytelenül egyoldalú és mély társadalmi sebeket ejtő lépés lenne.