Mengyi Roland

Mondják, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén, az ellentétek megyéje. Igaz ez földrajzi értelemben, hiszen itt találkozik az Alföld az Északi-középhegységgel. És igaz ez társadalmi tekintetben is, hiszen ennek a páratlan, már-már tökéletes tájnak újkori szülöttei, korunk családjai elszenvedik a szegénység, a munkanélküliség, az etnikai feszültségek, a hátrányos sors minden gyötrelmét. A Cserehát gyöngyszem aprófalvai elnéptelenednek, a fiatalok tovább állnak.   Meggyőződésem, hogy ezen a méltatlan helyzeten változtatni kell, és ami még ennél is fontosabb: változtatni lehet. Azt is tudom, melyek azok az eszközök, intézkedések, lépések, amelyeket megtéve megállítható ez a folyamat, és megkezdődhet a közeledés a természeti értékek, és a társadalmi gyarapodás mutatói között.   Országgyűlési képviselőként, a Törvényalkotási bizottság tagjaként, a Gazdasági bizottság alelnökeként, és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnökeként naponta ezen dolgozom. A munkában felkészült szakemberek segítenek azért, hogy mindent megtegyünk a megyében élők sorsának jobbra fordításáért. Ez a változás mindannyiunkat érint majd, gyermekeinket, unokáinkat,  itt, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, biztonságban.
Pozíciók
2010
aktuális
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat elnöke
Jelöltség
Párt: FIDESZ-KDNP
Listapozíció: 96
Választókerület: Borsod-Abaúj-Zemplén megye 6. vk