Bene Ildikó

Szegeden szereztem orvosi diplomát, és negyed évszázada gyógyítok a Hetényi Géza megyei kórházban. Két éve ellátom a kórház orvos-igazgatói feladatait is. Négy éve vagyok önkormányzati képviselő, 2010. áprilisától pedig a térség országgyűlési képviselője; jelenleg a Népjóléti bizottság alelnöke.

Aki ismer, tudja, nem csak test, hanem a lélek gyógyítását is fontosnak tartom, családanyaként és orvosként egyaránt. A politikai életben és a közéletben egyaránt igyekszem minden erőmmel a város és a térség érdekeit szolgálni. Országgyűlési képviselőként és a Szolnok város képviselő-testületének tagjaként is elkötelezett híve vagyok az M4-es autópálya, vagy egy négysávos autóút megépítésének. Emellett szorgalmazom a térség termálvíz kincsének hasznosítását, továbbá a vállalkozásbarát környezet továbbfejlesztését, még több új munkahely teremtése és a szolnoki bérszínvonal emelése érdekében.

Eddigi munkámat fémjelzi többek között a Szolnokon bárki által igénybe vehető tavaszi, illetve őszi ingyenes lakossági egészségügyi szűrések megszervezése, és az immáron minden 13 évesnél fiatalabb lánygyermek számára térítésmentesen, fiúgyermekek és felnőttek számára pedig kedvezményesen elérhető, méhnyakrákot okozó HPV-vírus elleni éves védőoltási program kezdeményezése.

Pozíciók
2006
aktuális
Jelöltség
Párt: FIDESZ-KDNP
Listapozíció: 76
Választókerület: Jász-Nagykun-Szolnok megye 1. vk